• 2017. 12. 17. vasárnap
    Lázár
  • -3 ℃
    3 ℃

Hárommillió forint értékű drogfogás | A Magyar Rendőrség hivatalos honlapja

Hárommillió forint értékű drogfogás
Budapesti Rendőr-főkapitányság
2017. 12. 07., cs - 13:17

A csepeli rendőrök elfogták azt a kábítószer-kereskedőt, akitől korábban szintén dílerek vettek drogot továbbértékesítés céljából.

- police.hu
Mint arról korábban beszámoltunk, 2017. április 11-én a csepeli rendőrök négy kábítószer-kereskedőt fogtak el, és a házkutatásokkor 313,77 gramm marihuánát, valamint 1,1 gramm amfetamint foglaltak le. Az üggyel összefüggésben a nyomozók beazonosították azt a férfit, akitől korábban a dílerek a kábítószert vették. A rendőrök a 24 éves budapesti Gy. Krisztiánt 2017. december 5-én 18 óra 30 perckor fogták el kispesti házában, ahol a házkutatáskor több mint 1,5 kilogramm marihuánát találtak, amely értéke megközelíti a hárommillió forintot. A kábítószer-kerekedő elfogásakor a házban volt egy fogyasztó, illetve a házkutatás közben megérkezett egy másik férfi is, aki szintén kábítószert akart venni. A rendőrök a két fogyasztót is elfogták, ellenük kábítószer birtoklása miatt indítottak nyomozást. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói Gy. Krisztiánt – őrizetbe vétele mellett – kábítószer-kereskedelem miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.
Ez is érdekelheti