• 2017. 12. 17. vasárnap
    Lázár
  • -3 ℃
    3 ℃

Őrizetben a rabló páros | A Magyar Rendőrség hivatalos honlapja

Őrizetben a rabló páros
Budapesti Rendőr-főkapitányság
2017. 12. 05., k - 16:16

A villamoson fogták el a rendőrök azt a két elkövetőt, akik kiraboltak egy férfit a budapesti Klauzál téren.

- police.hu
Egy középkorú férfi 2017. december 2-án 23 óra 45 perckor segítséget kért a Készenléti Rendőrség Blaha Lujza téren szolgálatot teljesítő járőreitől. Elmondta, hogy alig egy órával korábban kirabolták és a két elkövető felszállt a 37-es villamosra. A járőrök a Népszínház utcában megállították az éjszakai járatot, ahol elfogták a 37 éves budapesti Zs. Csabánét és a 24 éves jászszentlászlói J. Zsoltot. A páros férfi tagja megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a Klauzál tér és a Dob utca sarkán pénzt követelt a bejelentőtől, akit megfenyegetett majd erőszakkal elvette a pénzét és mobiltelefonját, ezt követően a nővel együtt elindultak Józsefváros irányába. A támadás sértettje távolból követte őket, majd kért segítséget a közterületen szolgálatot teljesítő járőröktől.    A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói J. Zsoltot és Zs. Csabánét rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.​
Ez is érdekelheti